RSS hírcsatorna
Minden évben rendeznek Dabason Mesekastély címmel óvodás előadást. Ilyenkor minden oviból 1-1 nagycsoport készül és színházasdit jászik. Kivételesen a mi középsőseink is részt vettek.
Íme az előadás:
Mikor megkérdezik hány éves, elkezdi kinyitugatni az ujjait és igen nagy igyekezettel sikerül megmutatni 3 egyenesen tartott ujjacskát.
Igazi gézengúz, imádnivaló! Nagyon igyekszik egyedül öltözködni, aminek eredménye sokszor farzsebbel elől hordott nadrág:-) annyira lelkes, hogy nem szoktuk megfordítgatni rajta. Egyedül állva pisil, mosakszik, fogat mos. Persze ez utóbbit nem árt olykor ellenőrizni. szépen, választékosan és érthetően beszél - általában. Imád Titusz társaságában lenni, annak ellenére, hogy sokat vitatkoznak azért játszani is tudnak együtt. Főleg rohangálni, fogócskázni, motorozni. Ha Titusz nem foglalkozik vele, akkor elkezdi piszkálni, lökdösődik. Titusz elmondásában megveri, ami persze nem egészen fedi a valóságot. Artúrral is imád incselkedni, kacagni, de már előrfordul, hogy igen harciasan küzdenek egy-egy játék miatt. Szeret nyomdázni, kirakózni, festeni, pancsolni, énekelni.
Szülinap sok-sok buliból állt. Először családilag, majd jöttek Pöttyös Mamáék, aztán Anitáék, meg Rumó Dédi, majd volt bölcsis köszöntés is, végül babazsúr a bölcsis barátokkal: Benedek, Rozi, Zuki, Domi. Minden buli jól sikerült.
Fotók: http://bence.erika.manoblog.hu/?page=albumpage&album_id=907
Majd 2 hónappal múlt 1 éves és persze nagyon szeretne önálló lenni, így enni is önállóan - hagyjuk:-)
Van egy régi szín - mire fiaim ezt olvassák, szerintem alaposan utána kellene nézni, ezért elmondom, hogy régen ide álltak be a lovaskocsival, tartották a szerszámokat, hogy fedett helyen legyen. Ezt a helyet mi most garázsnak hívjuk, mivel itt van a nem kevés gyerekmotor parkolóhelye. De elég nagy hely, így időről időre kerülnek üres dobozok, használaton kívül helyezett gépek is ideiglenesen tárolásra ebbe a "garázsba". Ez utóbbiak pedig előhozzák gyermekeink kreativitását.
Mosógép -> fagyizó: a benne lévő csővel kell előkészíteni a fagyit, feltölteni a dobot. majd a megfelelő irányba tekergetve a gombokat kiadja a mososzeradagoló a fagyit, amihez van homokozó szettes műanyag tölcsér is. már csak választani kell, hogy citrom, puncs esetleg csoki fagyit kér a vendég:-)

Mosogatógép -> benzinkút: sótartályból lehet dióbenzint tankolni! igen kérem, nem csalás nem ámítás, a vilg fejlődik! nálunk a motorokba igazi dióbenzin kerül:-) (bár idén minden dió lefagyott, úgyhogy gyanítom fogyatkoznak a készleteink, gondolom drágulás várható...)
Titusz beteg, ezért Timur is mondja ő köhög és köhint egyet. Megy a verseny ki is beteg a családban.
- mert aki beteg, mehet a doktornénihez. és ő kedves és matricát is ad
- mert aki beteg, az beveheti a gyógyszereket, amiknek finom ízük van
- mert betegen itthon lehet maradni anyával
- mert amikor beteg valaki többször lehet mesét nézni
- ráadásul ha anya is beteg, akkor többször jön Nagyi és lehet egész nap jókat játszani vele
- betegen be lehet bújni éjjel anyához, apához
Hiába a rossz közérzet, láz..gyermekeink még mindig versengenek ki is beteg valójában. Persze mikor anya is apa is lebetegszik, akkor mindez kevésbé szórakoztató:-(
-----------
Timurnak szombaton ment kicsit a hasa, de ennyivel letudta -kopkop
Titusz vasárnap óta lázas - minden nap
Én kedd óta lázas - minden nap
Szabi szerda óta gyenge és ő ráadásul dolgozik is! De végre péntek! hosszú volt a hét...
Szerencsénkre jó idő van, így sokat vagyunk kint, szellőztetünk ezerrel. Nagyon-nagyon remélem, hogy Timur és Artúr kimarad a szórásból! ma végül beadtuk a derekunk és Titusz elkezdte az antibiotikum kúrát: Zinnat