Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Ezen a témán sokat gondolkodtun, hogyan is legyen. Eddig Artúr bölcsőben aludt a mi hálószobánkban, Timur rácsos ágyban, Titusz pedig egy 70*160-as gyerekágyban. Nem kizárólag az ágyak mérete, hanem a lakásban elfoglalt helye is kérdésessé vált, mivel Artúr és Timur viszonylag jó alvók, Titusz viszont egyrészt korán kel, másrészt úgy havonta 1-2 nap éjjel is felriad és ilyenkor mászkál hozzám.

Végül Titusz külön szobát kapott, ami azért parasztházunk lévén szervesen kapcsolódik a korábbi gyerekszobához, így nem érzi magát kirekesztve és rendeltünk neki egy 90*200-as emelt ágyat, ami alatt játékkuckó van, a lépcsőben tárolók, fent kis polc. Igazi kis zugos hely, ahonnan nem érdemes korán elmászkálni:-) - gondoltuk mi, de végülis Titusz is, mivel az úgy ágy birtokbavétele óta nem kel annyira korán. Az ágyat napokig szépítgettünk, lámpákat szereltünk, függönyt. Később a függönyre került kis ablak, amivel bábszínházzá varázsolható a kuckó! Fiúk természetesen mindenben segítettek:-)

 

 

 

 

 

 

Birtokbavételről és szépítgetésről több fotó a galéria Ágyak mappájában!

Miután Titusz kiköltözött a régi ágyából 2-3 nap elteltével kicseréltem a gyerekszobában a rácsost és a gyerekágyat, hogy Timur a szokott helyén aludhasson az "új" ágyban, számítva rá, hogy így nem lesz gond. Nem is reklamált, van plusz leesésgátló, így a forgolódása se okoz gondot, ellenben elkezdett korán kelni!! Így hát arra a következtetésre jutottunk, hogy a matrac lehet a ludas és lehet Titusz is emiatt kelt korán. Eddig ugyan nem történt meg, de ma mindenképpen rendelek egy új matracot!

Az ágyvándorlások sorában Artúr volt az utolsó, aki így kikerült a mi hálónkból. Nála egyértelműen elmondható, hogy jó csere volt, hisz a bölcső már nagyon szűkös volt neki, állandóan odaért a rácshoz, mikor helyezkedni akart. Éjjel továbbra is megébred szopizni, de végül reggel 7, negyed8-ig is alszik, ami a mi gyerekeinknél megszokott 6 órai keléshez képest igazán nagy szó!

Képek az első éjszakán, mikor mindenki az új helyén aludt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ha alvás, akkor még meg kell említenem az alvótársakat. Volt már bejegyzés Titusz Peti babájáról és arról a pár hétről, amikor még 2 plüsst magához vett. Nos Peti maradt, többi pár hét után nem kellett. Timurnak pedig az ujja volt, de mint ahogy Titusznál is bőven 2 éves kora után jött Peti, most úgy tűnik Timur 2 éves 3 hónapos korára úgy döntött Ő sem szeret egyedül, így egy Mackó (amit esküvőnkre kaptunk barátainktól) és egy nagy ikeás Süni lakik az ágyában.

 

Titusz piros orcával és kiütéses karokkal, lábakkal jött haza pénteken az oviból. A kiütések nagyon erősen pirosak, de nem dudorodnak ki a bőréből és szerencsére sem viszketés, sem fájdalom nem társul hozzájuk. Hétvégén rossz idő lett, esett is, így nem mentünk ki. A kiütések halványodtak, de el nem múltak, ezért elmentünk a doktornénihez, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy nap hatására avagy vírusfertőzés következtében jöttek elő. Mindenesetre az oviban másnál is előfordult hasonló, ezért nagy valószínűséggel a lepkehimlőt kapta el, ami mostanában gyakori betegség. Szerencsére nincs különösebb teendő vele, mivel napra erősödik, fokozatosan kell visszaszoktatni hozzá a bőrt, ha megint bevörösödik, akkor fenistil csepp. Egyébként meg majd elmúlik.

Hát ezt is kipipálhatjuk...

 

Általában minden kisgyerek nagy lelksedéssel fogadja Artúrt, főként ha ébren van. (ha alszik, csak a tesói csókolgatják, hogy mindenki láthassa hozzájuk tartozik:-)) Titusz csoportjában van egy kisfiú aki a többieknél is jobban kedveli Artúrt, mindig simogatja, nézegeti. Egy ilyen alkalommal mondom neki, hogy nyugodtan simogathatja, de csak a lábát, esetleg a karját felül. A kezét nem szabad fogdosni. Erre gondolkodik gondolkodik, majd megkérdezi: a baba ilyen porosan is született?

Végülis az az egy logikus magyarázat van, hisz őt kell megvédeni valamitől, nem a kisbabát és az meg csak a por lehet, ami Artúrra lerakódott:-)

 

azaz már el is múlt:-)

6700 gr és 64 cm, fejkörfogata 42 cm

elő kellett venni a 68-as ruhákat, mert már minden eddigit kinőtt hosszra, vagy szélességre

- még mindig sokat alszik napközben is, éjjel ugyan felkel 2szer szopizni, de rögtön alszik is tovább

- hason alszik, kezeit oldalt a teste alá gyűrve

- továbbra is csak anyatejet kap

- próbálja megtalálni az ujját szopizáshoz, de főként az autós hordozóban sikerül csak. Szeret valami/bármi rongyot gyűrögetni a kezében.

- sokat mosolyog, nézelődik

- szereti a tesóit nézni, játékukat, Timur incselkedéseit

- kezével nyulkál, de tudatosan még csak kevésszer fog

- intenzíven rugkapál és olykor bal oldalára fordul

- gőgicsél, amiben nagyon udvarias, ugyanis ha beszélünk hozzá csendben hallgat és amikor épp csönd van, akkor kezd ő bele

- szereti a fürdetést és ha kényeztetjük, főként az esti masszírozásért van oda. (Ha épp esti mesét néznek a "nagyok" és Artúr nyűgös, Titusz mindig szól, hogy masszírozzam, akkor elhallgat:-))

- átlag heti 2szer van széklete, de nem nagyon küzd vele/érte, így ez megfelelő is.

 

Fiúk ezzel a felkiáltással ültek az autóban reggel, miközben Ráckevére igyekeztünk egy kiadós fürdőzésre. Persze Timur nem is tudta igazán ez mit jelent, hisz kb. 3-4 hónapos volt, mikor utoljára strandon jártunk.

Végével kezdve: huhhh, hát három ilyen kicsi, pici, iciri gyermekkel mondhatni kihívás ez a kikapcsolódás! Ezúton köszönet Katinak és Sanyinak, akik egyrészt a nekiindulásra ösztönöztek, másrészt igen nagymértékben járultak hozzá a strandi nap épségben megúszásához!

Jövőre nézve pedig megállapítottam, hogy ezután kizárólag rikító gyermeki fejfedőkkel indulok neki egy ilyen programnak:-)

Szóval, tervnek megfelelően 9-kor találkoztunk Sáráékkal, aki Titusz ovis csoporttársa (illetve annál kicsit több is, de ez a történet nem erről szól), strandon alig egy óra múlva le is cuccoltunk és indulás a medence. Timur gonolkodás nélkül indult befelé, Titusz kicsit habozott, de aztán hamar beadta a derekát, Artúr pedig mi mást csinálhatott volna, aludt egy jót. Sára és öccse Bence gyakorlott strandolók, őket természetesen nem kellett noszogatni és délig fel se merült senkiben, hogy vízen kívül is van élet a strandon. Artúr aludt, Timur és Titusz jól belejött a karúszózásba és lubickoltak mindenfelé. Ami persze megnehezítette a dolgunkat, mivel a gyermekmedence elég nagy, közepén egy szárazföldi területtel, ahonnan egy kis csuszdán is be lehetett jutni a vízbe, illetve a szomszédos medencébe is. Ez a két medence egy nagy kört alkotott, az egyik pancsoló, ami pár cm-ről mélyült 40-50 cm-re, a másik pedig kicsit nagyobb úgy 70-80 cm. Gyerekek mindkét medencét beúszták", így olykor kihívás volt megtalálni őket. Titusz barna fejkendőben eléggé beolvadt a környezetébe. Aztán Sanyi elárulta, hogy mindig a karúszót nézi, mert azt könnyebb észrevenni, ezután kicsit egyszerűbb volt a létszámolvasás:-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Timur csajozott, mikor épp nem Sárával pancsizott,  akkor egy 2,5 éves kislány mellé szegődött és követte mindenhová,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

majd átment a nagymedencébe, lezuhanyozott, aztán vissza a kicsibe. Mondhatni teljesen önállósodott:-)

Titusz is "úszkált" mindenfelé, csúszdázott, mászkált a medencék közt és vágyakozva nézegette a felnőtt medencén átívelő hidat, aminek végén az úszómester helye volt.

Timur egy idő után elkezdett a szomszédos épület felé mászkálni, ebből megtudhattuk, hogy már nagyon éhes és a többieknek se kellett könyörögni az ebédhez.

Büféknél játszótér, így azt is kipróbálták, de hamar vágyott mindenki vissza  a medencékhez. Előtte ugyan bepróbálkoztunk egy ebéd utáni alvással - sikertelenül. Ekkor Szabiban erősen megfogalmazódott a hazaindulás ötlete, de egy újabb medencelátogatás őt is és Timurt is átlendítette a fáradtságon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Titusz pedig magától is jól bírta a strapát. Artúr közben evett és úgy bő fél óra "napozás"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

után ismét aludt. 3-4 körül mindenki kimászott uzsonnázni (fagyi, fánk meg hasonló finomságok), Artúr is evett mégegyet, majd Titusz és Szabi visszamentek egy körre medencézni, mi meg pakoltunk. Artúr sem unatkozott, hisz a 3 parton maradt gyerek felváltva gagyarászott neki:-)

 

 

 

 

 

 

fél 6 körül indultunk haza. jó nap volt!

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | Következő
twitteriwiwfb

Blog info

Hétköznapi ünnepnapok
img

Gyermekek

Bence Titusz
child_149
11 éves, 5 hónapos, 4 hetes
100 cm, 16000 g
Bence Timur
child_150
9 éves, 4 hónapos, 3 hetes, 2 napos
85 cm, 13000 g
Bence Artúr
child_154
7 éves, 6 hónapos, 2 hetes, 3 napos
59 cm, 6000 g
Albert
child_180
3 éves, 4 hónapos, 3 hetes, 3 napos
Fejlődés »

Bejegyzéscímkék

alvás (1) antibiotikum (1) aranyköpés (1) artúr (6) beszéd (1) betegség (3) előadás (1) farsang (2) fejátmérő (1) fejkörfogat (1) fejlődés (1) feleség (1) fog (1) fül (1) fűszer (1) járás (1) játék (2) jelmez (2) karacsony (1) magasság (2) mozgás (1) nátha (1) orvos (1) ovi (1) róka (1) súly (1) szobatisztaság (1) szopi (1) szülinap (1) talpméret (1) timur (6) titusz (5) történet (1)