Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Szűrés: 2012 augusztus

Anya, pa (azaz lámpa), pápá. Ezek voltak az első szavak hónapokkal ezelőtt. Majd jött a hami, ami. Természetesen az ételt és italt jelenti. ha kaját lát, vagy éhes szomjas, lelkesen kiabál ammmi:-)

Pár hete azonba látványos fejlődési szakaszhoz értünk. Mondja cici. (Mikor még pocakban volt és Titusz állandóan simogatta, köszöntötte a cicimet, Szabi poénból rendelt egy szilikon cicit, ami kisebb labda nagyságú. Mivel nagyon felszedi a port, szinte rögtön a szekrény mélyére került, de nemrég valahogy megtalálták. Nos ez a lelkes cicizés oka)

Ma már határozottan válaszol: nem, de. Magától ritkán nevezi meg a tesóit, de kérésre mondja Titu, Ti (azaz Timur:-). Ma mondta krokodil többször is, persze ehhez tudni kell, hogy azt mondja, de akkor már egész érthető!

Mindemellett elég fura, hogy apát nemigazán tudja mondani, pedig nagyon odavan érte! kíváncsi vagyok mikor fog igazán apázni.

 

Mindezen túl totál megérteti magát, félreérthetetlenül húz-von, mutogat, kiabál.

Szövegértése is tökéletes. Mai példák:

-cipő hurcibálás mániás, fél pár papucsot hozott épp az étkezőbe, mikor rászóltam irgumburgum azonnal vidd ki az előszobába. És igen, Artúr vitte ahová mondtam:-) 

- este labdázott, majd mondja oó és nagyon nézelődik, nem látta hová gurult. mondom a hűtő mellett van. Erre ment oda és persze nagyon örült a megtalált labdának.

message 1 hozzászólás Hozzászólok »

Már el is feledtük mostanra, de azért írok róla pár szót.

Pont 2 hétre Titusz első pöttyei után és pontosan azon a napon, mikor Szabi 2 hétre külföldre utazott munkaügyben, megjelentek Timur első pöttyei. Másnap Artúré is és másnapra Timur lázas lett, majd jöttek jöttek a pöttyök. Hiába tűrte ügyesen a napi 6-8 hintőporozást, 2-3 zuhanyozást, ette a homeos bogyókat, a láz és fájdalomcsillapítót, a viszketésre belsőleg, külsőleg mindent, szegénykét nagyon megviselte. Rengeteg pötty volt rajta, az egész testén. Legrosszabb a szájában, ettől minden étel csípte. Éjszakákon át visított és vergődött és nappal is nagyon nehezen aludt. Ehhez képest Artúr könnyen megúszta, voltak ugyan pöttyei - főleg pelus tájékon, így naphosszat pucéran volt -, de nem volt lázas és különösebben nyűgös se. 

Hét közben Timur nyűglődését látva erősen visszasírtam azt az időt, amikor az oltásról kellett dönteni. Hármójuk közül az ő esetében utólag látva, inkább beadattam volna...

Most pedig bő egy hónappal az események után elmondhatom, hogy a hegek, belül lyukas foltok nem vakarás miatt maradnak vissza! Timur soha semelyiket nem vakarta, a homloka közepén mégis ott tátong egy félreismerhetetlenül himlőből maradt folt:-(

  

twitteriwiwfb

Blog info

Hétköznapi ünnepnapok
img

Gyermekek

Bence Titusz
child_149
11 éves, 4 hónapos, 4 hetes, 2 napos
100 cm, 16000 g
Bence Timur
child_150
9 éves, 3 hónapos, 3 hetes, 4 napos
85 cm, 13000 g
Bence Artúr
child_154
7 éves, 5 hónapos, 2 hetes, 5 napos
59 cm, 6000 g
Albert
child_180
3 éves, 3 hónapos, 3 hetes, 5 napos
Fejlődés »

Bejegyzéscímkék

alvás (1) antibiotikum (1) aranyköpés (1) artúr (6) beszéd (1) betegség (3) előadás (1) farsang (2) fejátmérő (1) fejkörfogat (1) fejlődés (1) feleség (1) fog (1) fül (1) fűszer (1) járás (1) játék (2) jelmez (2) karacsony (1) magasság (2) mozgás (1) nátha (1) orvos (1) ovi (1) róka (1) súly (1) szobatisztaság (1) szopi (1) szülinap (1) talpméret (1) timur (6) titusz (5) történet (1)